Egy érdekes reggel...

Reggel van… Alig aludtam… Olyan fáradt vagyok, hogy most legszívesebben délig aludnék… De mivel első óránk tesi lesz, nyújtok egy kicsit reggel, nehogy óra közben begörcsöljön a lábam… Próbálok nagyon halkan nyújtani, nehogy felkeltsem a szüleimet. Nyújtás után egy kis torna is jót fog tenni. Ez után a kis edzés után már nem is vagyok fáradt! Szerintem eszek egy kis müzlit tejjel és iszok hozzá egy kis forró csokit. Kávé most nem nagyon kell, hisz van, ami ébren tartson. Miután megreggeliztem elkezdtem azon agyalni, hogy mit vegyek fel. Nem sokat gondolkodtam, hanem határozott léptekkel elindultam a szekrényem felé. Rögtön ki is vettem belőle egy csőfarmert, egy fekete atlétát és egy kék inget. Gyorsan felöltöztem és elmentem fogat-mosni. A tesicuccomat már tegnap reggel kikészítettem, szóval azzal már nem kellett törődjek. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy melyik pulcsimat vegyem fel… Ezzel mindig bajban voltam… De most reggel nem nagyon érdekelt, hogy melyik pulcsimat veszem fel. Na, jó… érdekelt… Odamentem a szekrényemhez és elkezdtem keresgélni. Találtam két felsőt. Az egyik egy lila, belebújós felső volt, amin volt egy halálfej, a másik pedig egy világoskék, cipzáras, derékig érő felső. Hosszas gondolkodás után a második mellett döntöttem. Gyorsan felvettem, felhúztam rajta a cipzárt, felvettem a kék csukámat és a bőrkabátomat, magamra kaptam a táskám, felkaptam a tesicuccom és elindultam a buszmegállóba. Jobbnak láttam, hogy hamarabb induljak, nehogy Linda megint aggódni kezdjen… Hisz mindig azon parázik, hogy mikor késem le a buszt… De most megspóroltam neki az aggódást és hamarabb elindultam. Beraktam a heccetet a fülembe és út közben Bruno Marst hallgattam. Közben egész végig azon járt az eszem, hogy milyen szép, kék szeme van… De arra is gondolnom kellett, hogy ezt a többiek ne vegyék észre, mert különben egész nap faggatni fognak… Arra meg semmi szükségem nincs…
Kriszti: Ezt nem hiszem el! Még is hánykor kell elinduljak, hogy előtted érjek ki?
Linda: Kérdi ezt a lány hót vörös fejjel…
Kriszti: Mi? Dehogy is! Nem! Te még is miről beszélsz?
Linda: Na, ne tagadd már… Miért vagy ilyen vörös?
Kriszti: Semmi okom sincs rá… Csak hideg van, reggel tornáztam, kimelegedtem, és ahogy hirtelen léptem ki a melegről a hidegre… Szerintem azért van…
Linda: Ugye semmi sem akarsz eltitkolni előttem?
Kriszti: Tudod jól, hogy neked mindent elmondok!
Linda: Tudom.
Kriszti: Na itt is van a busz. Gyere, szálljunk fel!
Linda: Rendben, de menjél előttem!
Kriszti: Oké. Jó reggelt!- mondtam a buszsofőrnek, miközben felmutattam a bérletem. Megvártam Lindát és le is ültünk két szabad helyre, pont egymás mögé. Beraktam a fülembe a heccetet és elkezdtem gondolkodni…-Hjajj most mit csináljak?? Nem akarom, hogy rájöjjön Linda, hogy mit titkolok előle… Nem akarom eltitkolni, de tudja jól, hogy a fiúk terén nagyon félénk vagyok… És amint látná, hogy nem lép ő sem és én sem mernék, egyből közbeavatkozna… És azt nem szeretném…  Nem akarom elszúrni a dolgokat Bencével… Nem tudom miért, de nagyon jó érzéseim vannak vele kapcsolatba… Remélem ma is összefutok vele… De jó lenne! Bár lehet, hogy csak hiú ábrándokat kergetek, de úgy érzem, hogy ő teljesen más, mint a többi fiú… Erről jut eszembe, vajon mennyi az idő? Elő is veszem a telefonom. Na nézzük csak… Még csak 07:15 van… Még van tíz perc, míg beérünk a nagyvárosba. Addig olvasok valamit. Vagy jobb lenne, ha néznék ki az ablakon és hallgatnám tovább a zenét. Hjajj tiszta párás ez az üveg… Bár ez nem csoda, hisz még korán van. Töröljük le akkor! Olyan jó csak úgy kifelé bámulni és gondolkodni… Ilyenkor csak úgy kizárom a külvilágot és a gondolataim máshol járnak. Olyan mint ha nem is itt lennék….
Linda: Kriszti! Kriszti! Kelj már fel!
Mi ez a hang? Olyan mint ha valaki engem szólongatna.
Linda: Kriszti! Kelj már fel!
Még is miért van ilyen sötét? És még is ki ütögeti a vállam?
Linda: Kriszti, elaludtál!
Kriszti: Mi? Hol? Merre? Mi van?
Linda: Állj már fel! Mindjárt szállunk le!
Kriszti: Már is! Ne kiabálj már!
Linda: Akkor meg? Csipkedd magad!
Kriszti: Jól van már! Felállok!
Nem értem, hogy miért ilyen nagy bűn, ha alszok… Hiszen alig aludtam az éjjel… Nagyon fáradt vagyok… De mindegy is…
Linda: Gyere, menjünk.
Kriszti: Már is megyek.
Hogy én mennyire utálok gyalogolni! Szerencsére elég közel van az iskola a buszmegállóhoz… Hjajj érjünk már oda, már nem bírok menni… Na végre! Itt vagyunk!
Kriszti: Fent vagy lent öltözzünk?
Linda: Szerintem lent, ott több a hely. Meg szerintem fent a nagyok öltöznek.
Kriszti: Tán össze leszünk vonva valamelyik osztállyal?
Linda: Szerintem igen.
Kriszti: És melyikkel?
Linda: Szerintem harmadikosokkal.
Kriszti: Biztos. Inkább öltözzünk.
Linda: Oké.
Na akkor kezdjünk is el öltözni.
Kriszti: Szerinted a többiek mikor érnek be?
Linda: Nem tudom, de jobb lenne, ha sietnének…
Daniella: Bocsi a késésért, elaludtam…
Anna: Te is? Én is, basszus nagyon keveset aludtam…
Hajni: Jó nektek… Én nem is aludtam…
Julcsi: Én épp, hogy tudtam aludni…
Linda: Szerintem inkább öltözzetek, és ne nyavalyogjatok!
Hajni: De ha olyan fáradt vagyok…
Kriszti: Tényleg jobb lenne, ha öltöznétek!
Daniella: Én már kész vagyok.
Julcsi: Én is.
Hajni: Egy fél perc és én is kész leszek.
Anna: Már én is átöltöztem.

Kriszti: Épp időben, mert csengettek!
Renáta tanárnő: Gyerekek, gyertek, kezdődik az óra!
Linda: Nézd csak Kriszti! Szerintem ők is emelt tesisek.
Renáta tanárnő: Amint látjátok, nem csak mi vagyunk a teremben. Össze leszünk vonva a 11.K-val. Alkosson mind a két osztály egy-egy kézilabdacsapatot. Lehet vegyes is, vagy lányok a lányok ellen, és fiúk a fiúk ellen. Vagy tudjátok mit? 9.K-s lányos a 11.K-s fiúk ellen és így fordítva.
Amint mondta a tanár, hogy melyik osztállyal leszünk összevonva, azonnal elvörösödtem. Pár perc múlva ki is szúrtam Bencét, aki meglepő módon épp engem nézett. Most mit csináljak? Nem nézhetem túl feltűnően… Még a végén a lányok gyanakodni kezdenek… De azt nem nagyon szeretném… Kézicsapat? Miért is ne!
Kriszti: Lányok! Alkossunk mi egy csapatot!
Daniella: Én benne vagyok! Julcsi?
Julcsi: Én is! Anna?
Anna: Én is! Hajni?
Hajni: Én is! Linda?
Linda: Én is!
Kriszti: De ki legyen a kapitány?
Linda: Szerintem álljunk fel úgy, ahogy az évnyitónál a csapatversenyen.
Hajni: Nekem megfelel! Nektek lányok?
Daniella, Anna, Julcsi: Nekünk is.
Kriszti: De… Én nem vagyok jó kapitány…
Linda: Jajj fogd már be!
Hajni: Nagyon is jó vagy!
Kriszti: De nem akar…
Linda: Tanárnő! Megvan a csapat!
Renáta tanárnő: Nos akkor álljatok fel! Elsőnek a 9-es lányok játszanak a 11-es fiúk ellen. Lányoknál ki a kapitány?
Linda: Kriszti az, tanárnő.
Renáta tanárnő: Rendben. És a fiúknál?
Dani: Nálunk Bence lesz, tanárnő.
Renáta tanárnő: Rendben van. Kapitányok, középre!
Te jó isten… Ez így nem lesz jó… Ellene nem fogok tudni harcolni…
Renáta tanárnő: Amint feldobom a labdát, ugorjatok fel ameddig csak tudtok, és próbáljátok lepasszolni a labdát a csapattársaitoknak! Érthető voltam?
Bence: Igen, tanárnő!
Kriszti: Ez természetes, tanárnő!
Renáta tanárnő: Nos akkor… Felkészülni! Vigyázz! Dobom!
Kriszti: Akkor rajta!
Felugrottam és elütöttem a labdát Daniella felé.
Daniella: Hajni!
Hajni: Anna! Dobom!
Anna: Linda, megy!
Linda: Dobd be Kriszti!
Linda idedobta a labdát és épp gólhelyzetben voltam. Ajajj itt jön Bence…
Linda: Dobd már rá!
Kriszti: Máris!
Ahogy ezt kimondtam, megfogtam a labdát, három lépéssel lendületet vettem, felugrottam és akkora erővel dobtam meg a labdát, amekkorával csak tudtam. A labda kapura ment, de figyelmetlen voltam és az egyik fiú elém állt. Mikor felugrottam átestem a lábán és meghúztam a bokám…
Linda: Kriszti, jól vagy?
Kriszti: Jajj a bokám! Áh, nagyon fáj!
Renáta tanárnő: Helyet kérek! Kriszti, jól érzed magad?
Kriszti: Igen tanárnő… csak a lábam…
Renáta tanárnő: Meghúzhattad a lábad az esés közben… Bence, kérlek kísérd ki Krisztit a teremből!
Miért pont neki kell kikísérnie? Kérlek, mondj nemet… csak mondj nemet…
Bence: Persze, tanárnő. Add a kezed, segítek felállni.
Kriszti: Köszönöm…
Bence: Támaszkodj rám. Majd én segítek bemenni az öltözőbe.
Kriszti: Köszönöm…
Szerintem most nagyon vörös a fejem… Csak ő ne vegye észre… Ha Linda meglátja, hogy milyen vörös vagyok, tuti rájön mindenre… „Áuh”
Bence: Jaj sajnálom! Nagyon fáj a lábad?
Kriszti: Nem vészes… Csak…
Bence: Csak mi? Ez természetes, hogy fáj…
Kriszti: Lehet, hogy nem is kellett volna emelt tesire jelentkezzek…
Bence: Na hagyd ezt abba!
Kriszti: Mert? Nem tudok kézizni… Béna vagyok…
Bence: Igen is jól kézizel! Hisz bedobtad!
Kriszti: Az lehet… De nézd meg mi lett… Legalább egy hétig nem tudok majd sportolni…
Bence: Az, hogy nem kézilabdázhatsz valameddig, az nem azt jelenti, hogy nem is tudsz! Mert nagyon is jó vagy! Szerinted a többiek miért akarták, hogy te legyél a kapitány?
Kriszti: Mondjuk, mert senki sem szeret kapitány lenni?
Bence: Nem! Azért, mert vezető egyéniség vagy és kiváló játékos!
Kriszti: Na persze… Ha ennyire jó lennék, akkor látnom kellett volna, hogy megéri-e kapura dobni…
Bence: Szerintem megérte…
Kriszti: Még is miért?
Bence: Mert… Ööö… csak!
Kriszti: Ez meg mi volt?
Bence: Semmi…
Kriszti: Felőlem… Tudod ez elég érdekes…
Bence: Mi?
Kriszti: Hogy már rögtön második nap is összefutunk.
Bence: Mert tán zavar, hogy itt vagyok?
Kriszti: Nem az…
Bence: Akkor meg mi?
Kriszti: Az van, hogy tet….
Bence: Na bökd már ki!
Kriszti: Hát harmadikos létedre egész rendes vagy.
Bence: Hát köszi.
Kriszti: Ez meg mi volt?
Bence: Az, hogy szerintem aranyos vagy, de úgy látom, hogy te…
Kriszti: Te miről beszélsz? Én aranyos?
Bence: Most komolyan nem esik le?
Kriszti: Még is minek kéne leesni?
Bence: Te komolyan nem veszed észre?
Kriszti: Mit?
Bence: Szerinted miért mondtam igent, mikor a tanárnő kért, hogy kísérjelek el?
Kriszti: Mert rendes vagy?
Bence: Nem…
Kriszti: Akkor meg miért?
Bence: Mert tetszel! Na, kimondtam…
Kriszti: Ez most komoly?
Bence: Igen… Mikor megláttalak a teremben nem tudtalak nem nézni… De ezt majd később megbeszéljük. Jönnek a többiek. Siess be a terembe.
Kriszti: Rendben… Szia…
Itt jönnek Lindáék… Remélem nem tűnt fel nekik semmi…
Linda: Jobban vagy már?
Kriszti: Igen, de nem nagyon tudok járni…
Linda: Mindjárt jövök.
Kriszti: Rendben, várlak…
Linda szemszöge:  Jobb lesz, ha elkéredztetem Krisztit az igazgatótól és hazakísérem… Eléggé rosszul néz ki a lába… Nem akarom, hogy még jobban megterhelje…
Itt is vagyok az igazgatói előtt… Be is kopogok.
Igazgatóúr: Tessék? Ki az?
Linda: Linda vagyok, igazgatóúr.
Igazgatóúr: Mit szeretnél?
Linda: Kriszti meghúzta a bokáját tesiórán és szeretném hazakéredztetni. Lehetséges?
Igazgatóúr: Persze. De egyedül kell hazamennie, mert nem mulaszthatsz miatta.
Linda: Rendben… Köszönöm.
Igazgatóúr: Szívesen! Szép napot!
Kriszti szemszöge: Linda már vagy egy tíz perce elment… Hol marad ilyen sokáig? Hmm… Emlegetett szamár…
Kriszti: Hát te mag hol voltál?
Linda: Szedd a cuccod! Hazamész.
Kriszti: Mert?
Linda: Elkéredztettelek az igazgatótól, de egyedül kell hazamenjél mert én nem mehetek veled.
Kriszti: Köszönöm, de…
Linda: Semmi de! Öltözzél és irány a buszmegálló!
Kriszti: Jól van, megyek már...
Linda mindig ilyen gondoskodó. Szinte már olyan mint ha a testvérem lenne. Épp ezért is nem akarom, hogy aggódjon értem... Elég messze van a buszmegálló, szóval inkább taxival megyek. 
Linda: Tudod mit? Menjél inkább taxival. Az egyenesen haza tud vinni és legalább addig sem terheled meg a lábad...
Kriszti: Te gondolatolvasó vagy? Én is pont erre gondoltam.
Linda: Akkor jó. TAXI!!
Amint Linda kiáltott, meg is állt egy taxi a suli előtt.
Linda: Haza tudná vinni a barátnőmet? Itt egy 20-as.
Taxis: Persze. Hová lesz?
Kriszti: Külváros, Szép Ibolya utca 30. 
Taxis: Szálljon be és indulhatunk is!
Kriszti: Már is.
Taxis: Kérem csatolja be magát és hallgasson zenét, hogy ne zavarja a rádió.
Kriszti: Rendben.
Be is rakom a heccetet a fülembe és zenéthallgatok. Ez a nap... Miért így kellett lennie... Megígértem magamnak, hogy nem fogok fiúkkal törődni... De Bence... Vajon komolyan gondolta? Tényleg tetszek neki? Igaz egy fiú ilyet sosem mond viccből... De még is... Most én is mondjam el neki, hogy tetszik nekem? Fogalmam nincs... Olyan bonyolult ez az egész... De eldöntöttem! Holnap én is elmondom neki! Vagy akkor, amikor találkozunk... De akkor el kéne mindanom Lindának, ha már a szemébe fogom mondani... Lehet, hogy így lesz a legjobb...
Taxis: Megérkeztünk!
Kriszti: Köszönöm! Szép napot!
Taxis: Viszont, szia!
Végre itthon vagyok... Nem tudom elhinni, hogy, hogy lehetek ilyen szerencsétlen... Egy kis időre nem figyelek oda és összetöröm magam... Na jó, csak a lábam húztam meg, de akkor is... Legalább egy hétig fel leszek mentve a tesi alól... HURRÁ!!... Ilyenkor ki tudnám nyírni magam... Na de ha már itthon vagyok, bepakolok, megtanulok, eszek egy kicsit és nyújtok már, ha már nem tesizhetek... Utánna elmegyek majd fél nyolc körül zuhanyozni és lepihenek...

Ezzel vége is a következő fejezetnek.  Kicsit hosszabb lett, mint a többi, de remélem tetszeni fog:) A további fejleményeket majd megtudjátok:)